Szabályzat
1. Célkitűzés
Egy új hagyományt szeretnénk életre hívni, rendezvényeink gasztropalettáját és programjait színesítendő, valamint egy egyedi csapatépítő élményt kínálva osztályközösségeink részére.
Megalapítjuk az „Életfa Bográcsbajnok” vándorkupát, amit minden rendezvényen az a nevező osztály nyerhet el, amelyik elkészített bográcsos ételének eladásából a legtöbb Waldorf-tallért gyűjti az iskola számára.
2. Jelentkezés
A Bográcsbajnokságra osztályok jelentkezését várjuk, a fent található jelentkezési lap kitöltésével és a rendezveny@eletfagyermekeinkert.hu címre való eljuttatásával az adott rendezvénynél megadott határidőig.
3. Esemény
A nevezőknek az Egyesület csapatonként 15.000 Ft-ot ajánl fel, amit élelmiszer (alapanyag) vásárlására költhetnek el, amennyiben legalább 30 literes bográcsot használnak, hogy megfelelő mennyiségű étel készüljön el.
A főzéshez a helyszínt, tűzrakó helyet, asztalokat, székeket biztosítja az iskola, minden csapat számára 3 asztalt 4-4 db székkel és megfelelő területtel.
Az eszközöket, hozzávalókat, tűzifát, vizet, dekorációt, edényeket, emberi erőforrást és tudásanyagot a nevező csapatnak kell megteremteni.
A tálaláshoz szükséges edényeket, tányérokat, evőeszközöket az osztály saját készletéből lehet kölcsönözni. A mosogatásról és elpakolásról minden csapatnak magának kell gondoskodnia.
A főzésre a helyszín a rendezvényt megelőző 3-4 óra időintervallumban biztosított, utána 2 óra időintervallumban már a tálalás, értékesítés történik.
Ezúttal a főzés helyszíne nem egyezik a rendezvény helyszínével, így az elkészült ételeket badellákban kell szállítanunk, badellákat a szervezők biztosítanak!
Egy osztály egyféle melegétel készítésével nevezhet. Az elkészült melegételekhez kínálhattok kenyeret, savanyúságot, de például desszertet és italt nem, mert szeretnénk, ha utóbbiakat a rendezvény büféjében vásárolnák meg a vendégeink.
Az ételnek mindenképpen a helyszínen kell készülnie, ez történhet bográcsban (tűzön vagy gázlángon főzve) vagy fazékban, elektromos főzőlap használatával. Az iskola csak a készítéshez szükséges helyet tudja biztosítani, a tűzrakáshoz szükséges alapanyagokról és/vagy gázfőzőről és/vagy elektromos tűzhelyről a csapatoknak maguknak kell gondoskodniuk.
A csapatok bátran használhatják fantáziájukat mind az elkészített étel, mind a tálalás, dekoráció szempontjából, és bátran bevethetnek bármilyen eszközt, hogy minél több vendéget toborozzanak (pl. élőzene, előadás, animátorok, luxus felszolgálás, szórólapozás, kóstolók kínálása, stb.) – igazából ez adja a program sava-borsát.
Az értékesítésre szánt időkeret lejárta után történik az összegyűjtött Waldorf-tallérok összesítése, ezután pedig eredményt hirdetünk és a győztes csapathoz kerül az „Életfa Bográcsbajnok” vándorkupa. A kupát a következő eseményen meg lehet védeni – vagy nem.
Minden résztvevő emléklapot kap munkájáért, részvételéért cserébe. A csapatban természetesen gyerekek is részt vehetnek, számukra alkalmas feladatokban.
Kérdés, kérés esetén forduljatok a rendezvényszervező csapathoz a